FONTOS Fellélegezhet Európa: rövidre zárták a válságot Németországban

magyar tőzsde

Történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

Történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

Vegyesen zártak múlt pénteken a tengerentúli tőzsdék, főleg a technológiai részvényeket vették a befektetők, a ciklikus papírokat pedig inkább adták, miután a vártnál gyengébb munkaerőpiaci adat érkezett az Egyesült Államokból. Ezt követően az ázsiai tőzsdéken már pozitív hangulat uralkodott és az európai tőzsdéken is emelkedéssel indult a hét, a BUX pedig új történelmi csúcsra került, részben az OTP jó teljesítményének köszönhetően, amely szintén csúcsot döntött ma. Ami az amerikai tőzsdéket illeti, a tengerentúlon ma zárva tartanak részvénypiacok a Labor Day miatt.

Több gyenge adat is érkezett Amerikából, felemás hangulat uralta a tőzsdéket

Több gyenge adat is érkezett Amerikából, felemás hangulat uralta a tőzsdéket

Az ázsiai tőzsdéken csütörtökön vegyes teljesítmények voltak láthatók és Európában is felemás hangulat uralkodott, viszont a magyar tőzsde kifejezetten jól teljesített a pénteki kereskedésben, a hazai blue chipek melett az AutoWallis és a 4iG is jó napot zárt. A tengerentúli tőzsdék sem törték meg a trendet: vegyesen zártak a tőkepiacok.

Új csúcson zárt a Nasdaq és az S&P 500, de a Dow lefordult

Új csúcson zárt a Nasdaq és az S&P 500, de a Dow lefordult

Emelkedéssel zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, és Európában is alapvetően jó volt a hangulat a tőzsdéken, a BUX is emelkedéssel zárt. A magyar tőzsdén a Megakrán is nagyot ralizott a hétfői kereskedésben. Ami a tengerentúli tőzsdéket illeti, a vezető indexek közül az S&P 500 és a Nasdaq is új csúcsra került hétfőn, miután Jerome Powell amerikai jegybankelnök múlt pénteken a vártnál lazább hangnemet ütött meg a Fed monetáris politikáját illető kérdésekben. A jó hangulat egészen a zárásig kitartott, de az utolsó órában már nem volt további emelkedés, a Dow mínuszba fordult.

Pluszban fejezte be a napot Amerika

Pluszban fejezte be a napot Amerika

Az ázsiai tőzsdéken jó hangulatban telt a keddi kereskedési nap, és az európai tőzsdék is javarészt emelkedtek ma. Itthon a piac figyelme az MNB-re szegeződött, amely a várakozásoknak megfelelően 30 bázisponttal 1,5 százalékra emelte az alapkamatot, azonban a jegybank azt is bejelentette, hogy elkezdi visszavágni az állampapír-vásárlási programját. A tengerentúli tőzsdék ma felfelé kapaszkodnak, az emelkedést támogatja, hogy az FDA tegnap megadta a teljes forgalomba hozatali engedélyt a Pfizer/BioNTech vakcinájának. A vezető amerikai tőzsdeindexek kisebb pluszban fejezték be a napot.

Rekordmagasan zárt a Dow és az S&P

Rekordmagasan zárt a Dow és az S&P

Az ázsiai tőzsdéken vegyes hangulat uralkodott pénteken, ami elsősorban a koronavírus delta variánsának terjedésével, illetve a Kínából eredő szabályozói kockázatokkal hozható összefüggésbe, Kína a szabályozás szigorítását az ingatlanszektorra is kiterjesztette, és felfüggesztette a magántőkealapok számára a lakóingatlan-fejlesztésbe történő befektetésekhez szükséges tőkebevonást. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt az óvatos optimizmus volt ma jellemző, a magyar tőzsde végül az egész napos iránykeresés után új csúcson zárt. A tengerentúli tőzsdék szintén emelkednek a pénteki kereskedésben, a Dow és az S&P 500 is új csúcson zárt.

Csúcson az amerikai indexek a munkanélküliségi adat után

Csúcson az amerikai indexek a munkanélküliségi adat után

Az ázsiai tőzsdéken ma vegyes hangulat látszott, és az európai tőzsdéken is csak mérsékeltek voltak az elmozdulások, a magyar tőzsde kezdeti lendülete délutánra valamelyest alábbhagyott, viszont a Mol kifejezetten jól teljesített a cég negyedéves gyorsjelentését követően. Délután megérkezett a sokak által figyelt júliusi munkaerőpiaci adat az Egyesült Államokból, ami pozitív meglepetést okozott a várakozásokhoz képest, az amerikai tőzsdék pedig újabb csúcsot döntöttek a pénteki kereskedésben.

Bevált az új üzleti modell, továbbra is szállítja a profitot a Waberer's

Bevált az új üzleti modell, továbbra is szállítja a profitot a Waberer's

Továbbra is javuló tendenciát mutatnak a Waberer's pénzügyi eredményei, a második negyedévben a vállalat lényegében minden fontosabb soron növekedésről számolt be a tavalyi év azonos időszakához képest, bár ez részben a bázishatásnak betudható, hiszen a tavalyi második negyedévben már erősen éreztette a hatását a pandémia. Mindemellett viszont az idei első negyedévhez képest is tovább nőtt a cég, miközben a profit 2017 óta nem látott szintre ugrott, tehát láthatóan jól muzsikál az új üzleti modell.

Közel másfél éves csúcsra rántották a Molt

Közel másfél éves csúcsra rántották a Molt

A Mol árfolyama 17 havi csúcsra emelkedett a pénteki kereskedésben, miután ma hajnalban kedvező számokat közölt a hazai olajtársaság második negyedéves gyorsjelentésében. Már az előző negyedévben is megmutatta oroszlánkörmeit a cégcsoport, de a rakétákat csak most gyújtották be igazán. A társaság ismét szinte minden fontosabb soron verte az elemzői várakozásokat, de ami igazán figyelemreméltó az az, hogy már a koronavírus-járvány előtti szintek felett járnak az eredmények.

Nincs megállás, sosem látott szinteket ostromol a magyar tőzsde

Nincs megállás, sosem látott szinteket ostromol a magyar tőzsde

Kifejezetten jó volt az elmúlt hetekben a nemzetközi tőzsdei hangulat, ráadásul a hazai blue chipek is jól teljesítettek, ennek köszönhető, hogy a mai emelkedéssel történelmi csúcson áll a BUX index. Igazi csapatmunkáról van szó, mert úgy áll rekordszinten a hazai benchmark, hogy közben semelyik fontos indextag nem emelkedett történelmi csúcsra.

A legrosszabb idei napja volt hétfőn az amerikai tőzsdéknek, szakadt az olaj és a bitcoin is

A legrosszabb idei napja volt hétfőn az amerikai tőzsdéknek, szakadt az olaj és a bitcoin is

Nagy mínuszok voltak ma az európai tőzsdéken és az erősen negatív hangulat átterjedt Amerikára is, amelynek legfőbb oka a koronavírus-járvány erősödésével várhatóan járó újabb korlátozások réme. Ez az eddig egyébként is jól teljesítő részvénypiacokon biztonsági eladásokat is generál, másrészt az olajpiacot is magával rántotta. utóbbiban szerepe van a hétvégi OPEC-megállapodásnak is, ami a kínálati oldalt támasztotta meg. A vezető olajfajták 6-7%-os szakadást mutattak, a menedékkeresés jegyében pedig az amerikai 10 éves kötvényhozam öthavi mélypontra, 1,2% alá bukott. A bitcoin már hetek óta gyengélkedik és a negatív részvénypiaci hangulat alól a jelek szerint nem tudja kivonni magát, így a kritikus 30 ezer dolláros szint közelébe bukott, a még nagyobb esés lehetősége pedig az altcoinok piacát még tovább húzta a mélybe.

Lefordultak a tengerentúli tőzsdék: 300 pontos mínuszban zárt a Dow

Lefordultak a tengerentúli tőzsdék: 300 pontos mínuszban zárt a Dow

Az ázsiai piacokon ma javarészt negatív hangulat uralkodott, és az európai tőzsdék is kezdeti jó teljesítmény után a kereskedés végére sorra fordultak le, a magyar tőzsde azonban felülteljesítő volt, elsősorban az OTP jó teljesítményének köszönhetően. A tengerentúli tőzsdéken jó hangulatú piacnyitást láthattunk, miután kedvező adat érkezett a kiskereskedelmi forgalom júniusi alakulását illetően, azonban nem sokkal a nyitás után mindhárom vezető amerikai index lefordult.

Gyengélkednek a tengerentúli tőzsdék az inflációs adat után

Gyengélkednek a tengerentúli tőzsdék az inflációs adat után

Nem igazán alakultak ki ma jelentősebb mozgások az európai részvénypiacokon, délutánra jött egy kisebb hangulatromlás, a magyar tőzsde is mínuszban zárt, bár a Mol ennek ellenére is jól teljesített. Az amerikai tőzsdéken mérsékelt esés látszik a keddi kereskedésben, miután a friss adatok alapján az amerikai infláció 30 éves csúcsra ugrott. Elindult emellett a második negyedéves gyorsjelentési szezon is, közzétette legfrissebb számait többek között a Goldman Sachs és a JP Morgan.

Hetedik napja emelkedett az S&P 500

Hetedik napja emelkedett az S&P 500

Az ázsiai tőzsdéken ma kifejezetten rossz volt a hangulat, részben azért, mert előtérbe kerültek a kínai jegybank kamatemelésével kapcsolatos spekulációk. Ami az európai piacokat illeti, leginkább az iránykeresés volt ma jellemző, a magyar tőzsde relatíve alulteljesítő volt ma és mínuszban zárt a BUX. A tengerentúli tőzsdék mérsékelten emelkedtek, az S&P 500 új csúcsra került, miután a vártnál nagyobb mértékben nőtt a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma júniusban.

205 milliárd forintos közbeszerzést írtak ki, több tőzsdei cég is a nyertesek között

205 milliárd forintos közbeszerzést írtak ki, több tőzsdei cég is a nyertesek között

Informatikai gigatendert írt ki a Digitális Kormányzati Ügynökség, amelynek keretösszege közel 205 milliárd forint. A két részes kiírásban három hazai, tőzsdén jegyzett vállalat is érintett, nyertes pályázó lett a 4iG, a Delta Technolgies és a Gloster is. Bár mindhárom cég nyertese lett a kiírásnak, a tőzsdei reakciók merőben eltértek, a 4iG árfolyama gyakorlatilag alig mozdult a bejelentésre, a Delta Technologies árfolyama viszont nagyot emelkedett, a Glosterben nincs kötés.

Pluszban indították a második félévet az amerikai tőzsdék, új rekordon az S&P 500

Pluszban indították a második félévet az amerikai tőzsdék, új rekordon az S&P 500

Az ázsiai tőzsdéken ma kedvezőtlenebb volt a hangulat, miután mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júniusban. Ami az európai piacokat illeti, a tegnapi gyenge teljesítményt követően ma felpattantak az európai tőzsdék, a magyar piac is jól teljesített, a hazai részvények közül ma ismét a Masterplast emelkedett ki, az OTP is több mint 2 százalékos pluszban zárt. A tengerentúli tőzsdéken a kép vegyes volt, a Nasdaq csak a kereskedés végére tudott a pozitív tartományba kerülni.

Vegyesen zártak az amerikai tőzsdék, új csúcson az S&P 500

Vegyesen zártak az amerikai tőzsdék, új csúcson az S&P 500

Az ázsiai piacokon kifejezetten jó hangulatban telt a pénteki kereskedés, miután az amerikai tőzsdéken is tegnap rali alakult ki Joe Biden infrastruktúra-fejlesztéssel kapcsolatos bejelentése után. Ezzel szemben az európai piacnyitásra alábbhagyott a lendület, és a záráskor leginkább felemás kép alakult ki Európában, a magyar tőzsde relatíve alulteljesítő volt ma. Az amerikai tőzsdéken azonban a hét utolsó kereskedési napján is kitartott a lendület, az S&P 500 új történelmi csúcsra került ma.

Több mint 5 milliárd forintos beruházást jelentett be a Masterplast

Több mint 5 milliárd forintos beruházást jelentett be a Masterplast

Az egyik leggyorsabban bővülő szigetelőanyag típus gyártásával fejleszti hőszigetelőanyag ellátási láncát a Masterplast. Az XPS polisztirol hőszigetelő anyagok felhasználása a modern építészet igényei és a szigorodó energetikai követelmények miatt egyre gyorsuló ütemben növekszik, miközben a gyártókapacitások jelenleg külföldi kézben összpontosulnak. A fejlesztéssel egy újabb stratégiai fontosságú termék gyártása valósul meg, amellyel a cég csökkenti kitettségét és saját forrásból biztosíthatja a termékellátását. A szabadkai gyártóbázison 5,05 milliárd forintból létesülő üzem 2023 elején kezdheti meg a működést, mintegy 200 ezer köbméteres éves termelési kapacitás mellett. A beruházás finanszírozásához a Külügyminisztérium HEPA programjának keretében nyújt 50 százalékos mértékű vissza nem térítendő állami támogatást.

Kamatot emelt az MNB - Mire lehet számítani a magyar tőzsdén?

Kamatot emelt az MNB - Mire lehet számítani a magyar tőzsdén?

10 év után először emelt kamatot tegnap a magyar jegybank, amely a hazai részvénypiac szempontjából is kiemelt fontossággal bír. Az általános gyakorlat, hogy a jegybanki kamatemelés első körben negatívan hat a részvénypiac vonzerejére, majd az infláció tényleg emelkedésével a befektetők visszatérnek a részvényekhez. Egyedi részvények szintjén a hazai blue chipek közül a kamatemelés az OTP számára lehet a leginkább kedvező, hiszen a kamatmarzs kitágul, viszont a Richter és a Magyar Telekom szempontjából kedvezőtlen lehet a monetáris szigorítás, a Molra pedig csak mérsékelt lehet a gyakorolt hatás.

Pluszban zárt Amerika

Pluszban zárt Amerika

Múlt héten a Fed szerdai kamatdöntése után elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, miután a jegybank szigorúbb hangnemet ütött meg és 2023-ra kamatemelést prognosztizált. Ezt követően tovább rontotta a hangulatot múlt pénteken, hogy a St. Louis-i Fed elnöke már jövő év végére várja a kamatemelést, ezek után pedig nagyobb eséssel zártak múlt pénteken az amerikai tőzsdék. Az európai tőzsdék a kimondottan rossz ázsiai tőkepiaci teljesítmények után szintén eséssel nyitottak, azonban délutánra elkezdték ledolgozni a mínuszokat és végül emelkedéssel zártak. Nagyon komoly esést láthatunk azonban ma a kriptovalutáknál, a befektetők nem nézik jó szemmel, hogy Kínában elkezdték bezárni a kriptobányákat és tovább szigorításokra is lehet számítani a kriptopiacon. Felemás kezdést láthattunk a tengerentúli tőzsdéken, de végül a múlt heti rossz teljesítményét követően a Dow, az S&P 500 és a Nasdaq is pluszban fejezte be a napot.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.